Pasztell Színű Nyári Dekorációk

A pasztell színek mindig is jelen voltak a napjainkban, de igazi korát csak most éli, ezért szerencsénkre a boltok kínálata tele van ilyen színű dolgokkal. Nagyon szép, kifinomult és elegáns hatást lehet elérni vele. Éppen ezért egyre többen választják inkább az élénk, harsány színek helyett a visszafogottabb, finom árnyalatokat, melyekkel paradox módon – annak ellenére, hogy halványabb – sokkal feltűnőbb lehetsz. Ugyanúgy, ahogy a divatban, a lakásdekorációknál is egyre nagyobb teret kap, főleg most, hogy a nyár már itt van a nyakunkon. Öltöztesd fel díszeidet pasztell színekbe bugyolálva, amikkel így egy harmonikus, elegáns, finom környezet leng majd körbe.

A színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek a szín mellett csak fehér tartalma van, fekete nincs. A pasztell elnevezés a lágy kréta előállításának eljárásából jött: a pigmenteket gyantával vagy viasszal elkeverve lágy masszává gyúrják, majd kis rudakat formázva kiszárítják. A tésztaszerűen lágy állagáról kapták nevüket (pasta olaszul tészta vagy kenhető anyagot jelent).

Ezen a színcsoporton belül a színeket úgy variálhatod, ahogy akarod, mert mindegyik fog menni mindegyikhez, mellé lőni egész biztosan nem fogsz vele. Viszont különösen jól mutat a színcsoporton kívüli semleges fehérrel, fényesen ragyogó arannyal, melegebb rozsdás bronzzal vagy éppen a metálos ezüsttel. Egyedül az élénk, domináns színekkel ne nagyon keverjük.

Pasztell színű nyári dekorációk

1. Vidám ágdekoráció otthonra

Hihetetlen egyszerű módon varázsolhatsz otthonodba tréfás, derűs hangulatot ezzel a dekor ötlettel. Nem kell mást tenned, csak pár viharban letördelt szebb faágakat összegyűjteni, amiket a festés előtt alaposan megpucolsz a kérgétől, azért, hogy későbbiekben a felszíne ne kopjon le a festékkel együtt, amikor majd mindenki meg akarja nézni ezt a nagyszerű díszt a két saját kezével. Elhelyezheted kültérre, földbe beszurkálva, vagy beltérre egyaránt, egy átlátszó vázában helyesen elrendezve. Vagy ha nagy pecás vagy, akkor tedd egyedivé pecatartódat, és menőzz vele a Balaton parton. Az, hogy hogy fested ki, a fantáziádra van bízva, de ha nem megy, itt egy kis segítség hozzá.

Csíkos, absztrakt, mintás

Csíkos, absztrakt, mintás

Babakék babarózsaszínnel tuti párosítás

Babakék babarózsaszínnel tuti párosítás

Színes faág csokor

Színes faág csokor

 

Szívószálból díszek

Nem is gondoltad volna, de a limonádé szürcsölgetésen kívül szívószálad még sokféle képen felhasználhatod, például dekorációs alkotó egységként. A műanyag díszhez pár maréknyi szép mintás szívószálra lesz szükséged, amikből szerencsére ma már elég nagy a pasztell színpaletta. Íme, három ötlet, hogyan hasznosíthatod még az iváson kívül:

2. Fali dekoráció

Az egyenes, hajlított rész nélküli műanyag rudakon kívül szükséged lesz még egy fa vagy kartonból kivágott körkarikára, amire a különböző nagyságú szívószálakat sugár irányban ragasztópisztollyal rárögzíted. Érdemes a leghosszabbakkal kezdeni egyenletesen eloszlatva őket, majd a rövidebbeket kicsit összenyomkodva szorosan besuvasztani közéjük.  Az így elkészített dekorációt bárhova fellógathatod bohókás hangulatot teremtve vele. És ha még ráadásul ilyen csíkos szívószálakat használsz, akkor közelről nézve egészen hipnotikusan is hat.

Műanyag fali dekoráció

Műanyag csillagdísz

Szívószál, karika, ragasztópisztoly

Szívószál, karika, ragasztópisztoly

Körsugarakban elrendezve

Körsugarakban elrendezve

Bárhová fellógathatod

Üres felület feldíszítve

 

3. Lógó dísz

A műanyag kiválóan hajlítható ugyan, de túl rugalmas ahhoz, hogy a kívánt alakot megőrizze. A következő geometrikus alakzatok létrehozásához éppen ezért egy ollóra és cérnára lesz szükséged, aminek a menetéről itt találsz bővebb leírást. Kicsit macerás, de megéri a mókát. Vidám gyerekszobába, virágos teraszra, fényes nappaliba….egyszóval bárhova fellógathatod.

Néma szélcsengő geometrikus alakzatokból

Néma szélcsengő geometrikus alakzatokból

Pasztell színű alakzatok

Pasztell színű alakzatok

 

4. Menütartó

Ha elszeretnéd kerülni, hogy a kerti parti összejöveteleden az éhes vendégeid egyesével, csaknem huszadjára tegyék fel ugyanazt a kérdést, hogy ez a krémes állagú piros trutyi – amit a főzőműsorod legújabb epizódjában látottak alapján készítettél – mégis micsoda, akkor itt van ez a nagyszerű kreatív tipp csak Neked! De azért nem árt felkészülni most majd arra, hogy a kérdések célpontja az “Aztaa…ezt hogyan készítetted?” lesz, amire csak egyszerűen elég ennyit felelned, hogy ragasztópisztoly és szívószál. Sokkal kímélőbb, mint elmagyaráznod a fura kinézetű ételeidet.

Ötletes menütartók partykhoz

Ötletes menütartók partikhoz

csomópont

csomópont

 

5. Pasztell festékbe mártott bútorok

Egy nyers, natúran hagyott bútor garnitúra szép, de olykor unalmas lehet, ha azt a környezete nem ellensúlyozza. Ha egy letisztult, egyszerű térrel rendelkezel, akkor próbálj meg ezzel az ötlettel egy kis visszafogott izgalmat belecsempészni lakásodba a napjainkban nagyon divatos minimál stílusban. A megújulásra váró bútoraidat többféle képen festheted le: teljesen, félig,vagy csak egy kis darabkát belőle, mintha belemártottad volna egy képzeletbeli nagy festékes bödönbe. A természetes fával nagyon jól mutatnak a pasztell színek.

Pasztell kavalkádia

Pasztell kavalkád

Csak minimálisan

Csak minimálisan

Ombrével ütős párosítás

Ombrével ütős párosítás

 

6. Halvány színű tortapapír

A hófehér színű, csipkés tortaalátétek nagyon szépek, de pasztell színes kiadásban még gyönyörűbbeké varázsolhatod őket. Igaz, lehet kapni már különböző színekben, de ilyen szép pasztell színekben ritka találni. A jó hír viszont az, hogy egy fehér csipkepapírból könnyen elérheted ezeket a meseszép színeket. Használj ételszínezékeket, amit vízzel elkeversz egy elegendő méretű, laposabb lábosban, majd a fehér lepedőket megáztatod. Végén pedig miután papírtörlőkendővel felitattad, hagyod megszáradni. Bővebb infókat itt találsz. Egy kávés barátnős összejövetelre kiváló csajos dekoráció. Egy ilyen gyönyörűséges alátétet senki nem fog össze csepegtetni!

Csodaszép tortapapírok

Csodaszép tortapapírok

Kávébiztos

Kávébiztos

 

 7. Görögdinnyés fagyi fogó

Biztos sokszor mondtad már mohó kisgyerekeknek, hogy evés előtt kézmosás, na most ezzel ez a probléma kipipálva, nem kell a gyerkőcnek a nagy kerti homokvárépítés után sietősen kezet mosni, mivel a papírt markolva fogja habzsolni az élvezeteket. Főleg egy gyerekzsúron kiváló idea egy ilyen tölcsérpapír, amivel a kézmosó előtt felgyülemlő gyerekhadat is elkerülheted. A mintát innen ingyenesen letöltheted.

Vidám fagyi dísz

Vidám fagyis dísz

 

8. Jenga játék pasztell színekkel felturbózva

Ha már a gyerekeknél tartunk, akkor folytassuk is velük. A jenga játékot gondolom már mindenki ismeri, az utóbbi időben nagyon felkapott lett, egy korábbi bejegyzés keretében már mutattam vele kapcsolatban egy ötletet. Most ezt tovább fejlesztheted nagyon szimpla módon, csak fesd le a farudak végeit pasztell színekkel, az összhatás pazar, igazi remekmű.

játékra hívogató

Játékra hívogató

 

9. Vázák, kaspók újratöltve

Ha még eddig eljutottál, és nem kaptál pasztellsokkot akkor üdv a klubban, gratulálok, Te is egy pasztell szín fanatikus vagy! Itt van még két utolsó kreatív ötlet, amivel egy üres polcot vagy a teraszon egy pangó felületet vidámsággal, élettel tölthetsz meg. Az első kaspós megoldáshoz vegyél pár színes cserepet – például az Ikeában – és helyezd egymásra őket a képen látható módon. A második variáció pedig már az ismert módon készítsd el, ragasztószalagot ráragasztva határold be, hogy meddig legyen az az üveg a festékbe “belemártva”.

Modern kaspó dekoráció

Modern kaspó dekoráció

Üde színfolt teraszodra

Üde színfolt teraszodra