Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Egy gondosan összeállított szerelésből nem hiányozhatnak az öltözékkel harmonizáló kiegészítők, és azon belül is az igen kedvelt alcsoportja, a karkötő(k). Népszerűsége nem véletlen, a nap java részében kezünk a szemünk/szemek előtt van. Könnyen a figyelem középpontjába kerülhet, mivel gesztikulálunk beszéd közben, előadáson szorgalmasan jegyzeteljük a tanár szavait (már aki), tömegközlekedés során pedig kapaszkodunk vele a szemmagasságba eső kapaszkodókon, azaz csaknem majdnem minden tevékenységünk mozgató rugója a karunk.

Az üzletekben legszívesebben minden ruhánkhoz vennénk egy stílusában hozzá passzoló karperecet, ami az elkövetkező napokban a szemünk fénye lenne, és sokszor tekintetünkkel elidőzve rajta titulálnánk, hogy milyen jól mutat a csuklónkon. De ahhoz, hogy egy igen színes gyűjteményed legyen belőlük nem kell mindjárt a bevásárlóközpontokba rohannod, hanem elég csak otthon egy kicsit körbenézned a régi ékszeres dobozodban, vagy ellátogatni kincsvadászatra a közeli hobbiboltba. Az utóbbival lényegesen olcsóbban megúszod, és nem utolsó sorban a legfontosabb, a saját ízlésed szerint tervezheted meg  egyedi karkötőidet.

 

Fémlánc puha anyaggal kombinálva

Az arany, ezüstös fémlánc önmagában is szépen mutathat, de ha azt még kiegészíted egy színes, vagy akár fekete anyaggal, például egy hajgumival az alábbi képen látható módon, ezt a hatást felerősítheted. A fémlánc hosszúságára figyelj, mert csak ezen tudod beállítani a szorosságot, hogy még kényelmes legyen. A két végén lévő láncszemeket egy csípőfogóval nyisd szét, majd miután a hajgumit beleigazítottad, szorítsd vissza. Ebből eszkábálhatsz párat eltérő színekben, amit majd kedved szerint variálhatsz.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Hajgumiból karkötő level 90

 

Fonj össze egy láncot pamuttal vagy egy finomabb kendővel az éppen aktuális kedvenc színeiddel. Ha tanácstalan lennél szín ügyileg, akkor válaszd a most nagyon divatos pasztell színeket, amik az arany és ezüst láncokhoz kimondottan jól passzolnak. És ha esetleg a későbbiekben megunnád a színkombinációt, nem kell emiatt mindjárt az ékszeres doboz aljára száműzni, később kedved szerint módosíthatod azt. Ha csak egy láncod van kapocs nélkül, a fonalakkal ezt egyszerűen helyettesítheted. Ez az ötlet ideális akkor, amikor a nagy hőségben nem viseled el a lánc érintését, de kendőkkel puhává teheted.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Fonással megtoldva

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Minden láncszemhez egy vagy több hurok

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Kettő az egyben karlánc

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Két irányból horgolva

 

Sok kicsi sokra megy

Több darab vékonyka kis karkötő azért is jó, mert későbbiekben is úgy alakíthatod őket, ahogy majd te szeretnéd, ráadásul ezzel a típussal a kánikula is könnyebben elviselhető. Körnek középen használhatod akár a gyűrűdet is, ami kicsit háttérbe szorult már az újabbaktól, így két legyet üthetsz egy csapásra. Kezdd el egyik oldalról a csomózást, amivel majd ha eljutsz a kívánt hossz feléig, indulhat a másik oldalról is.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Ízléses összeállítás

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Gyűrűk nemcsak az ujjaidon

 

Egy példa arra hogyan csomózhatsz elvágott fülhallgatóval szemléltetve:

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Újrahasznosított fülhallgató

 

Elkötni többféle képen is tudod, ebből most megmutatok kettőt: kapoccsal vagy csúsztatható csomókkal. Az utóbbi csak akkor jó, ha a szálakat nem fogod csomózni, mivel a két csomónak mozognia kell a szálakon. Viszont ha gyűrűnek olyat használsz, mint a kulcscsomókon, akkor a madzag lehet folyamatos, hiszen a körből egyszerűen kicsúsztathatod.

igy-krealj-sajat-keszitesu-karkotoket-1

Kapcsozz!

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Csomózz!

 

Tengerész csomó a nyár egyik slágere

Mikor nem, ha nem nyáron hordhatjuk a tengerészes kiegészítőinket? A sok vitorlás csomó visszaköszönhet karkötőinken is, amik egyszerűen, de remekül feldobják csuklónkat. Kék, fehér, piros…ezt a három színt úgy variálhatod, ahogy jól esik. Egy tengerparti összeállítás elengedhetetlen kelléke egy ilyen gyorsan elkészíthető csináld magad karkötő, amit még indulás előtt egy nappal is összedobhatsz.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Nyaralós karkötők

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Csak első látásra bonyolult

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Egyszerűbb takács csomó

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Sok szálnak való kapocs

 

Bizony ezekért a karláncokért borsos árat elkérhetnek a boltokban, pedig elkészítése gyerekesen egyszerű. Csak 3 különböző színű cipőfűzőszerű madzagokra, helyes kis lógókra és kapocsra lesz szükséged (de ha gumis madzaggal készíted, akkor a legutolsó nem is kell). Szimpla fonással fond össze a szálakat, és amikor már középtájékon jársz, fűzz fel egy medált. Ilyen fonatból gyárts le többet!

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Divatos nyári alapkiegészítő

Letisztult szerénység

Ha valami kis finom, egyszerű karkötő után vágyakozol, készítsd el otthon a következő karperecek közül valamelyiket, amihez csak egy hajlítható drótot és csípőfogót kell beszerezned. Amire érdemes ügyelni, hogy a drót ne legyen azért olyan puha, keményebbel nehezebb dolgozni ugyan, de az eredmény tartósabb lesz, megéri a szenvedést. Egyik végére egy szívet, a másikra egy kampót kell formáznod.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Tiszta szívvel

 

Ha a jól bánsz már a fogóval, akkor ugorj feljebb egy szinttel. Az előbbi ötletet akár variálhatod is egy “love” felirattal, vagy apró kis szívecskékkel. Romantikus karperec nemcsak szerelmeseknek.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Vég nélküli

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Kunkorodó apró szívek

 

Végtelenségig körbeölelve

Nagy divat manapság a végtelenségig felcsavarható karkötő, aminek itt egy picit leegyszerűsített változata. Barna és babarózsaszín bőrszíj kimondottan jól mutat egymás mellett, amiknek a két végét összefoghatod egy drótból meghajtogatott egyszerű nyúlfarknyi kis szóval. A szó végén lévő hurok szolgálhat kapocsként is, így nem kell majd a csomóval vacakolnod.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Betekerve

 

Így is lehet…

Nemcsak karkötőt lehet csomózni, hanem óraszíjat is, ami még jobban is szellőzik a bőr és a műanyag testvéreinél. Nem kell mindjárt az óráshoz venned az irányt, ha új szíjat szeretnél, ezzel a kreatív ötlettel személyre szabhatod órádat. Egy anyagos boltból szerezz be műanyag csatot, és a képen látható módon készítsd el saját készítésű óraszíjadat.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Óraszíj, mint csomózott karkötő

 

Ez egyben egy praktikus és cseles pénztárolási módszer bulikba, hiszen mindig “kéznél” és szem előtt van. Egyik tolvaj se gondolná, hogy a pénztárcád az tulajdonképpen maga a karkötőd. Hasonló, mint a melltartós vagy éppen a hasi tasis titkos pakk, de ennek az a nagyobb előnye, hogy használata egyszerűbb, és nem olyan feltűnőbb. Mindössze csak egy kis varrási technikát igényel.

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

 

Egy gyerekzsúron jópofa program egy aranyos karkötő készítése, ami nem igényel különösen nagy kézügyességet, csak egy fapálcikát, színes, többfajta dekor szalagot, és spárgát. Neked csak a pálcikákat előre ki kell lyukasztanod, mert fúró ugye gyerek kezébe nem való.:)

Így Kreálj Saját Készítésű Karkötőket

Nemcsak gyerekeknek